Üdvözöljük a Szegedi Bírpong Kolletíva oldalán.


A következő bajnokság ideje:
2018.02.08.
ESEMÉNY REGISZTRÁCIÓ

Szabályzat

1. Végy egy labdát és 20 fél literes műanyag poharat. Tartalék nem árt. No és minimum 1 liter belevaló csapatonként.

2. Végy egy cimborát, és még két balekot, aki hajlandó kiállni ellenetek. Ha valaki kihív, ez esetben te légy olyan balek, hogy inni akarj!

3. Töltsd szét poharaidba a folyékony boldogságot!

4. Végy egy asztalt, amit megfelelő hosszúságúnak ítélsz (ez kb. 2 méter szokott lenni).

5. Állítsd fel a poharakat négy sorban, úgy, hogy a poharak (10-10 csapatonként) az asztal két végén, de a peremtől pár centivel visszább, egymás felé néző alakzatban legyenek (az alakzat háromszög ;)).

6. A játék kezdetén kő-papír-ollóval dől el, hogy ki kezd.

7. A kezdő csapat első játékosa ezután megpróbálja bedobni a labdát az ellenfél egyik poharába. mindezt úgy, hogy a könyöke nem lóghat az asztal fölé a dobás egyetlen mozzanata alatt sem! Ha bedobja, az ellenfélnek minél gyorsabban el kell pusztítania a pohár tartalmát, miközben a találatot elérő játékos újra dobhat. (minden bedobott labda után újat dobhat, függetlenül attól, hogy az az első vagy a tizedik pohár zsinórban) Ha kihagyja, a másik csapat próbálkozhat a dobással. A dobás lehet direkt a pohárra célzott, vagy az asztalon egyet pattanhat. Pattintás esetén a pohár szája felett el lehet ütni (“védeni”) a labdát. Falról, plafonról, csillárról, mellekről bármennyit pattanhat, ha földet ér a labda, érvénytelen a dobás. Kézben levő (tehát már előzőleg betalált) pohárba, melyben még van "üdítő", történő találat automatikus győzelmet jelent.

8. A poharak alakzatát újra kell rendezni az első négy kidobott pohár után egy kisebb háromszögbe. Ezután újabb két pohár elvesztésénél rombusz alakzatba, majd 3 pohárnál kis háromszögbe és az utolsó poharat középre.

9. Ellenfél játékosait lehet riogatni és megbotránkoztatni, de a poharak és az asztal felett tilos a matatás, egész az első pattanásig!

10. Amennyiben a dobás lesodorja az ellenfél poharát, a dobó csapatnak annyi poharat át kell adnia a sajátjaiból, amennyit levert. Ha védekezés közben saját poharad vered le, akkor hátrányba kerülsz, mert eggyel kevesebb poharad lesz és eggyel kevesebbet ihatsz.

11. Az nyer, akinek a végén marad pohara. Vagy az, aki boldogabb

Bajnokság állása

A bajnokság során a csapatok fordulónként pontokat nyernek el.
Első helyezett: 10p. Második helyezett: 8p. Harmadik helyezett 6p. Negyedik helyezett 4p.
5-8. helyezett: 3p. 9-16. helyezett: 2p. 17-32. helyezett: 1p.

# Csapatnév Pont
1 BeerBárók 16
2 Bithumenszarvasok 15
3 Agyhalottak 12
4 Szép próbálkozás 12
5 AL - Keszegek 11
6 RéSzegvár 10
7 Sick my Duck 10
8 Etil-Alkohulat 9
9 Szomszédok 7
10 Supa hot fire 6
11 2k 5
12 Beer Driven Devastation 5
13 Bolond gombák😉 5
14 Kőbányászok 5
15 404 4
16 Beerhoes 4
17 Beki 4
18 Egysörnemsör 4
19 azez 3
20 Inni jöttünk 3
21 Kőbambival jobb minden 3
22 Seöres Wándor 3
23 sivatagi roham kukacok 3
24 Skol 3
25 Slácok 3
26 Söpödösök 3
27 Szubsztancia 3
28 Tarkaf***ok 3
29 Trolling Stones 3
30 Boni 2
31 én nem tudom 2
32 Etil Alakulat 2
33 ezt meg kell inni 2
34 Fiatalok voltunk és kellett a pénz 2
35 Goodbike 2
36 Kékacél 2
37 Majsai csődörök 2
38 Mogorva galambok 2
39 PUCÉRMARATONISTÁK 2
40 Rémisztők p. Tők 2
41 sörnyomás 2
42 SzétSzedlek 2
43 Bimbó 1
44 bolondok 1
45 Cukorszigeteki Libák 1
46 Instantpong 1
47 király csürhe 1
48 Koszmós tüdő 1
49 Kutyahugy 1
50 Nemlopott 1
51 Nemzetközi Beruhazas-biztositasi Ügynökség 1
52 Nyomik vagyunk és nem mertünk nevezni 1
53 Rossz barátok 1
54 Staphylococcus aureus 1
55 Szűzoltók 1
56 We are gonna put our balls in your beer 1

Események

Képek

2017.11.17

Kedves Presszó

Történetünk

Megalakulástól, napjainkig.

  • 2011-2015

    Kisbajor /Ibinéni kocsmája/

    Az bírpong hajnalán, mikor még káosz uralkodott, szabályok, törvények még nem voltak. A kisbajor nevű helyen megalakult a Szegedi Bírpong Kollektíva. Lefektették az első szabályzatot, melynek a legtöbb pontja a mai napig kőbe van vésve. Ekkor még a legtöbb esemény szabadjáték formájában működött. Mindenki mindenki ellen küzdötte a csatáit.

  • 2014-2016

    Rongy Kocsma

    Itt nyerte el a bírpong a mai formáját. Itt indult el az első bajnokság. Hatalmas összecsapások zajlottak. Nagy küzdelmek a pontszerzésért. Majd a szezon végén a győztes csapat jutalmat nyert el. Ezen a helyen élte a kollektíva az aranykorát, sajnos a hely bezárt így új hely után kellett néznie.

  • 2017 Tavaszi félév

    Várkert

    Ezen a helyen táborozott le ideiglenesen a kollektíva. Nagyon szép, tágas, luxus hely volt. Egyik kedvenc. Sajnos ezt a helyet is hamarosan el kellett hagyniuk.

  • 2017 Őszi félév - Napjainkig

    Kedves Presszó

    A Kedves Presszó helyszínén egy nagyon barátságos néppel sikerült összetáborozniuk a kollektívának. Jelenleg is itt tartózkodnak.

  • Legyél TE is a
    Mi történetünk
    része!

Ahol még megfordultunk a bajnokságon kívül:

COOL CLUB

NYUGI KERT

BOHÉM TANYA

FESZTIVÁLOK

A szervező csapat tagjai

Akik mindent megtesznek, hogy minél jobban meg legyen valósítva a beerpong.

Köhler Zoltán Márton (CIROM)

Bóka Ferenc

Üveges Roland

Oláh Máté

Nagybalázs Zoltán (BIT)

Nagy Zsolt (Szöszi)

Szikora Aladeen Balázs

Fehér Aladeen Ádám

Varró Máté

PONGRA FEL !

Kapcsolatfelvétel

Kérdésed van? Rendezvényre keresnél minket? Írj bátran!

birpongkollektiva@gmail.com